IP/09/344 Brüsszel, 2009. március 3.Öt nagy csúcstechnológiai cég kötelezte el magát több informatikusnő alkalmazásáraA jelenlegi pénzügyi világválságban az információtechnológiai (IKT) ágazatban – például a távközlésben és az internetes szektorban – kínált állások a gazdasági növekedés egyik pillérét jelentik, ezért rendkívül fontosak a gazdaság fellendülése szempontjából. Az EU versenyképességének alakulása ezért függ attól, hogy képes lesz-e a képzett munkaerőt – ideértve a női munkaerőt is – elsősorban a csúcstechnológiai ágazatba vonzani és ott megtartani. Annál is inkább, mivel az EU-ban 2010-ben körülbelül 300 000 műszaki állás lesz betöltetlen, és az informatikusoknak csak kevesebb mint egyötöde nő. Az aránytalanság csökkentésére a Bizottság 2007-ben felkérte a távközlési és internetes vállalkozásokat, hogy több, az IKT-ben jártas női munkavállalót alkalmazzanak. Az említett kezdeményezés eredményeképpen ma öt nagy IKT-cég írja alá a nők IKT-szektorbeli munkavállalásával kapcsolatos bevált gyakorlat alapján készült kódexet, amelyben vállalják, hogy további intézkedésekkel igyekeznek a nők számára vonzóbbá tenni a műszaki jellegű munkát, valamint törekednek arra, hogy ésszerűbben használják és támogassák az IKT-szektorban rendelkezésre álló női munkaerőt. „Ez a gyakorlati kódex az első lépés a csúcstechnológiákkal foglalkozó iparágak „nőiesítése” és ezáltal az e területen dolgozó nők arányának növelése felé. Gratulálok azoknak a cégeknek, amelyek a mai helyzetben bátran azonosulnak a kódex szándékaival és amelyek e hölgybarát szemlélettel hozzájárulnak az ágazat gazdagításához – nyilatkozta Viviane Reding, az Európai Unió távközlésért felelős biztosa. – De ez még csak a kezdet, hiszen az IKT-ágazat még csak most kezdi felismerni, mekkora problémáról is van szó; hogy milyen fontos megnyerni a nőket az ágazat számára és ezzel is mérsékelni a prognosztizált európai munkaerőhiányt. Belgiumban jelenleg 10 100, Lengyelországban 18 300, Olaszországban 2 800, Franciaországban 4 300, Spanyolországban 41 800, Németországban pedig 87 800 (!) informatikai szakemberrel van kevesebb a szükségesnél. Felkérem az IKT-vállalatokat, hogy az „Európai legjobb gyakorlat az IKT-ágazatban dolgozó nők támogatására” című kódex aláírásával az év végéig ők is csatlakozzanak az úttörőkhöz.” Reding biztos asszony ma jelen volt a szóban forgó kódex öt európai és multinacionális vállalat (ALCATEL-LUCENT, IMEC, ORANGE-FRANCE TELECOM GROUP, MICROSOFT, MOTOROLA) általi aláírásánál. Az esemény a 2008-as nemzetközi nőnapon a biztos által útjára indított ágazati egyeztető tárgyalások eredménye (IP/08/392). A kódex célja egyrészről az, hogy az iskolás lányok és női egyetemi hallgatók érdeklődését a csúcstechnológiai ágazat felé terelje, másrészről pedig az, hogy a már e területen dolgozó nőket maradásra ösztönözze és támogassa. Ennek érdekében a kódex az alábbi kezdeményezéseket javasolja:Női számítástechnikai műhelyek, illetve klubok létrehozása, ahol a résztvevők például weboldalak létrehozásával, zeneszámok keverésével és online folyóiratok tervezésével tehetnek szert az IKT-k használatához szükséges magabiztosságra. A kódexet aláíró IMEC, Motorola, Orange és Microsoft már működtetnek nőknek szervezett műhelyfoglalkozásokat és műszaki szakköröket, illetve nyári táborokat rendeznek. Klubok léteznek ezenkívül az Egyesült Királyságban és Németországban is. Mentori programok kismamák számára, amelyek segítségével a szülői szabadságon lévő nők naprakésszé tehetik technológiai ismereteiket. Ilyen programot többek között a Motorola szervez. Gyakorlati segítségnyújtás a magánélet és a munka összeegyeztetéséhez. Az IMEC és a hozzá hasonló cégek már most is lehetőséget biztosítanak a rugalmas munkaidő-kezelésre és az otthoni távmunkára. IKT-vel kapcsolatos fórumok és hálózatok nők számára munkahely-keresési, tanácsadási és mentorálási szolgáltatásokkal. Az Alcatel Lucent a nagy karrierpotenciállal rendelkező nők számára nyújt támogatást, és segíti őket a gyors előbbre jutásban. A Microsoft és a Motorola is működtet nőknek szóló vezetői programokat. Célszámok meghatározása a női IKT-szakemberek felvételére és előléptetésére vonatkozóan minden szinten, valamint e célok teljesülésének figyelemmel kísérése. A kódexet aláíró Orange úgy biztosítja a területen tevékeny női munkavállalók felvételét, hogy egészen addig nyitva hagyja a felvételi eljárást, amíg legalább egy női jelölt nem jelentkezik. Az Európai Bizottság szigorúan figyelemmel fogja kísérni a kódexben foglaltak megvalósulását és egy év múlva értékelést készít a fejleményekről. „A kedvezőnek ígérkező gyakorlatot célok rögzítésével kell megerősíteni. Jó példa lehetne például az IKT-cégek vezetőségében dolgozó nők részarányának növelése – mondta Reding asszony –, jelenleg ugyanis a 116 vezető IKT-vállalat vezetőségének mindösszesen csupán 7%-a nő. Próbáljuk meg tehát elérni, hogy ez az arány 2015-re megkettőződjék.” Háttér: Hogy felhívja a közvélemény figyelmét az európai IKT-ágazatban rejlő kiaknázatlan női karrierlehetőségekre, Reding asszony 2007-ben elindította az azóta minden évben megszervezett ún. shadowing-kezdeményezést (IP/07/305). A rendezvény keretében egy napig fiatal nők árnyékként (angolul: shadow) követnek egy, az IKT területén tevékeny sikeres nőt (mérnököt, vezetőt vagy politikust) és láthatják, hogy hogyan telik egy tipikus munkanapja; találkoznak férfi és női IKT-szakértőkkel, így ízelítőt kapnak az IKT-ágazatban folyó munkáról. 2008-ban több mint 100 fiatal nő vett részt ilyen szakmai látogatáson (IP/08/392). Reding asszony 2008 októberében részt vett a Nők Gazdasági és Társadalmi Fórumának (Women's Forum for Economy and Society) deauville-i világtalálkozóján, ahol más női politikusokkal és ipari vezetőkkel találkozott, és beszédében a nők IKT-képzésének támogatását sürgette (MEMO/08/631).Az „Európai legjobb gyakorlat az IKT-ágazatban dolgozó nők támogatására” című kódex mai aláírását egy Brüsszelben „Cyberellas are IT!” (Nők és az IT) címmel tartott konferencia előzte meg, ahol Reding asszony rövid video-összeállítást mutatott be a 2008 novemberében Lyonban zajlott szakmai látogatásokról (shadowing). Az alábbi címen elérhető, „ICT is wicked” (Az IKT király!) című videoklipet az európai iskolák körében is népszerűsíteni fogják: http://212.68.215.195/europa/shadowingday09.wmvTovábbi információ a www.ec.europa.eu/itgirls weboldalon található.