IP/09/655 Brüsszel, 2009. április 29.2010-es uniós költségvetés: középpontban a gazdaságélénkítésAz Európai Bizottság ma elfogadta az Unió 139 milliárd EUR-s összegű előzetes költségvetési tervezetét 2010-re. A jövô évi kiadások középpontjában a gazdaságélénkités áll : a javaslat szerint a pénzeszközök legnagyobb része – 45%-a, azaz az ideinél 3,2%-kal magasabb összeg – a növekedést és a foglalkoztatást segíti majd az EU versenyképességének helyreállítása céljából. Több mint 12%-kal növekednek a kutatással és az energiaüggyel kapcsolatos legfontosabb programokra fordított összegek, és emelkedni fognak a kohéziós politika céljait szolgáló ráfordítások is – a 2004 óta csatlakozott országokba irányul majd a Kohéziós Alap és a strukturális alapok támogatásainak 52%-a. A költségvetés minden tétele magasabb lesz az ideinél; a kötelezettségvállalások 138,6 milliárd EUR-t, a kifizetések pedig 122,3 milliárd EUR-t tesznek majd ki (ez a bruttó nemzeti jövedelem 1,18%-ának, illetve 1,04%-ának felel meg). A javaslatot bemutató Siim Kallas, az Európai Bizottság igazgatási, ellenőrzési és csalásellenes ügyekért, valamint a pénzügyi programozásért és költségvetésért felelős alelnöke így fogalmazott: „A most előterjesztett költségvetésnek az a célja, hogy megakadályozza a még komolyabb gazdasági visszaesést. Kutatásra és innovációra hatmilliárd euró jut majd, és mintegy kilencmillió polgárt fogunk támogatni az Európai Szociális Alapból.” Hozzátette: „2010-ben valósul meg a gazdaságélénkítési tervhez történő költségvetési hozzájárulás második szakasza – ezzel a válságkezelésre fordított rendkívüli kiadások a 2008–2010 közötti időszakban meghaladják majd a hatmilliárd eurót.” 62 milliárd euró munkahelyteremtésre, infrastruktúrafejlesztésre és a versenyképesség javítására Az EU fő prioritása azoknak a projekteknek a támogatása lesz, amelyek a munkahelyek megőrzését és új munkahelyek létrehozását, a vállalkozások támogatását és a versenyképesség helyreállítását célozzák. A transzeurópai közlekedési és energiahálózatok számára 1,08 milliárd EUR, az ideinél 12,7%-kal több pénz jut majd, míg a versenyképességi és innovációs program forrásai 3,3%-kal 0,5 milliárd EUR-ra nőnek. 2010 a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve lesz. A tagállamokban ennek kapcsán megvalósuló számos kezdeményezést csaknem 20 millió EUR-val támogatja az Unió. Az EU egyik kiemelt kezdeményezése, a Galileo műholdnavigációs program 0,9 milliárd EUR-t, az ideinél 8%-kal több forrást használhat fel jövőre. Kohéziós alapok: előnyben az EU-12 A munkahelyteremtést és versenyképességet szolgáló 62 milliárdból 49 milliárd EUR jut majd az Unió tagállamai közötti kohézió erősítésére. Tovább emelkedik a 2004 óta csatlakozott tagállamok (EU-12) kohéziós támogatása: a Kohéziós Alapból és strukturális alapokból az EU-12 számára juttatott támogatások jövőre elérik az alapok összes kiadásainak 52%-át, azaz első ízben haladják majd meg a „régi tagállamok” számára biztosított forrásokat. Ugyancsak növekszik majd az országcsoport mezőgazdasági támogatása: 2010-ben az EU-12 az összes mezőgazdasági támogatás csaknem 20%-át kapja majd, ami 11 milliárd EUR-t jelent. A közös agrárpolitikának, az egységes piacnak és a magasabb mezőgazdasági áraknak köszönhetően a 2004 óta csatlakozott országok termelőinek jövedelme ma 47%-kal magasabb, mint a csatlakozás előtt. A természeti erőforrások támogatása EU-szinten jövőre eléri majd az 59 milliárd EUR-t; ennek részeként 2,5%-kal csaknem 15 milliárd EUR-ra nő a környezetvédelem és vidékfejlesztés címén biztosított támogatás. Az európai gazdasági helyreállítási terv finanszírozásának második szakasza 2009 áprilisában az Európai Parlament, a Tanács és a Bizottság megállapodtak abban, hogy ötmilliárd euróval bővítik az energetikai és szélessávú infrastruktúra fejlesztését szolgáló legfontosabb európai projektek támogatását, valamint a vidéki területek problémáinak megoldására előirányzott, a közös agrárpolitika állapotfelmérésével kapcsolatos forrásokat. 2009-ben az EU kifizette az erre a célra szánt első, 2,6 milliárd EUR-s részletet; a második, 2,4 milliárdos részlet a 2010-es költségvetésben szerepel majd – a pénz forrásáról a 2010-es költségvetési eljárás későbbi szakaszában születik döntés. Nyolcmilliárd euró külső segélyekre 2010-ben az EU további erőfeszítéseket tesz a szegényebb országok támogatására és világpolitikai jelenlétének erősítésére az éghajlatváltozás, az élelmezésbiztonság, a globalizáció és más világméretű kihívások megoldása érdekében. A fejlesztési együttműködési eszközön keresztül a fejlődő országok részére juttatott segélyek összege jövőre 1,7%-kal 2,4 milliárd EUR-ra nő. Az előcsatlakozási támogatások csaknem 5%-kal, 1,6 milliárd EUR-ra emelkednek. Az EU közös kül- és biztonságpolitikai céljainak támogatása 16%-kal bővül, és eléri a 282 millió EUR-t. Az összesen egymilliárd eurós élelmiszersegélyezési eszköz utolsó részének finanszírozására 170 millió EUR-t irányoz elő a 2010-es költségvetés. A biztonság ára Az EU hétéves pénzügyi keretével összhangban leginkább a bűnüldözést, a terrorizmus elleni harcot és a migráció kezelését szolgáló projektekre fordított kiadások növekednek majd 2010-ben – ezekre a célokra csaknem egymilliárd eurót költ az EU jövőre, 13,5%-kal többet, mint az idén. Ami az uniós intézmények működési költségeit illeti, ezek csekély mértékben, 2,1%-kal emelkednek; ezen belül az Európai Bizottság kiadásai mindössze 0,9%-kal nőnek, és 3,6 milliárd EUR-t tesznek majd ki. Háttér A költségvetés kötelezettségvállalásokat és kifizetéseket irányoz elő. A kötelezettségvállalások finanszírozás nyújtására vonatkozó jogi kötelezettségek, amelyek bizonyos feltételek teljesülése esetén lépnek életbe, míg a kifizetések a kedvezményezettek számára történő tényleges pénzátutalást jelentenek. Az EU végleges költségvetését az Európai Parlament decemberben, plenáris ülésen fogadja el.