IP/09/910 Brüsszel, 2009. június 12 F igyelemfelkeltő szavak: pályázat uniós publicisták számára a diszkrimináció és a sokszínűség tárgykörében Az európai polgárok 15%-a véli úgy, hogy hátrányos megkülönböztetésben van része – mindez jó ok az Európai Bizottság számára, hogy sorjában hatodik alkalommal is meghirdesse „A sokszínűségért – a diszkrimináció ellen” újságírói pályázatát. A díj az elektronikus és nyomtatott médiában publikáló újságírók előtt egyaránt nyitva áll. A figyelmet azon tehetséges médiaszakemberekre irányítja, akik írásaikkal járulnak hozzá ahhoz, hogy az emberek jobban megértsék a sokszínűség előnyeit, csakúgy mint a valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron, szexuális irányultságon, illetve faji vagy etnikai származáson alapuló megkülönböztetés elleni küzdelmet. Az idei kiírás egy külön kategóriát is tartalmaz olyan cikkek díjazására, melyek fókuszában a szegénység és a diszkrimináció közötti kapcsolat áll. „A diszkrimináció tehetségek elvesztését és alapvető jogok megtagadását jelenti” – jelentette ki Vladimir Špidla, az Európai Unió esélyegyenlőségért felelős biztosa. „Jelen helyzetben nem hagyhatunk fel azokkal az erőfeszítésekkel, hogy kiköszörüljük a csorbát. Éppen ellenkezőleg. Minden emberre szükség van a válság megoldása és az európai gazdaság újbóli helyes pályára állítása érdekében. A díj immár hatodik éve szolgálja azt a célt, hogy az egyenlő elbánáshoz való jog beépüljön a köztudatba; ezzel egyidejűleg pedig tehetséges európai újságírókat mutat be. A pályázat olyan uniós újságíróknak szól, akik írásaikkal hozzájárulnak a sokszínűség előnyeinek megértéséhez és a hátrányos megkülönböztetés elleni küzdelemhez. A pályázat az Európai Bizottság „A sokszínűségért – a diszkrimináció ellen” kommunikációs kampányának részét képezi, melynek célja a sokszínűség előmozdítása és a hátrányos megkülönböztetéssel kapcsolatos jogok fokozott megismertetése egész Európában. A pályázat az Association of European Journalists, a European Youth Press, és a European Journalism Centre közös szervezésében jött létre. Az elmúlt év nyertesei a francia Le Monde és a Jyllands-Posten dán országos napilap újságírói közül kerültek ki. A nemrég közzétett Media4Diversity -tanulmány az újságírói díjat példa értékű gyakorlatnak nevezte annak szemléltetésére, hogy „milyen erőteljes ösztönzők lehetnek a politikaformálók − egyben támogatással is összekötött − kezdeményezései”. A pályázaton az Európai Unióban 2008. november 30. és augusztus 31. között, nyomtatott vagy elektronikus sajtóban megjelent újságcikkek vehetnek részt. A cikkeket a következő honlapon keresztül lehet beadni: http://journalistaward.stop-discrimination.info . A beadási határidő lejártát követően mind a 27 EU-tagállamban egy-egy nemzeti zsűri ül össze, és választja ki a nyertes munkákat. Ezt követően egy európai zsűri fogja kiválasztani a 27 nemzeti győztes közül a három legjobbat, egyben az Európai Újságírói Díj győztesét is. A legjobb pályázat 4500 eurós díjazásban részesül, a második illetve harmadik díj pedig 3000 illetve 2000 euróval jár. Az előző évekhez hasonlóan különdíjat is osztanak. Idén, a küszöbön álló 2010-es év felé haladva, mely a szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve lesz, a különdíj a hátrányos megkülönböztetés és szegénység témáját tárgyaló cikkek között kerül kiosztásra. A díjra azok a cikkek pályázhatnak, melyek központi témája vagy az, hogy a valláson vagy meggyőződésen, fogyatékosságon, életkoron, szexuális irányultságon, illetve faji vagy etnikai származáson alapuló diszkrimináció miként vezethet szegénységhez, vagy pedig az, hogy miként vezethet a szegénység hátrányos megkülönböztetéshez. A különdíj nyertese 2500 eurós díjazásban részesül. Az Európai Bizottságnak eltökélt szándéka, hogy a hátrányos megkülönböztetés minden formáját felszámolja. Az újságírói díj célja, hogy számos más uniós ösztönző mellett újfajta hozzáállás és magatartásmódok kialakításával segítse e célkitűzés megvalósítását. További információk: http://journalistaward.stop-discrimination.info http://www.stop-discrimination.info/362.0.html Special Eurobarometer 296 : Discrimination in the European Union – Perceptions, Experiences and attitudes