IP/09/969 Brüsszel, 2009. június 19. 2009. évi Zöld Hét: Éghajlatváltozás – cselekedj és alkalmazkodj A végleges formáját majd a decemberi Koppenhágában tartandó konferencián elnyerő új nemzetközi éghajlat-változási megállapodás okán magától értetődő, hogy az Európai Bizottság által a brüsszeli Charlemagne épületben június 23. és 26. között megrendezett 2009. évi Zöld Hét konferencia középpontjában is az éghajlatváltozás áll. Az európai környezetvédelmi politikával foglalkozó legnagyobb éves konferencia, a Zöld Hét, a „cselekedj és alkalmazkodj” mottó jegyében az üvegházhatású-gázok kibocsátásának uniós és világszintű csökkentése és a már folyamatban lévő éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás által felvetett igen sokrétű problémát fogja körüljárni. Az előadások közül nyolc még azt is megkísérli, hogy reális képet adjon a 2050-re vizionált alacsony szén-dioxid-kibocsátású világról. A háromnapos eseményre több mint 4 000 európai és a világ többi részéből érkező résztvevőt várnak. A konferencia június 26-án José Manuel Barroso bizottsági elnöknek a koppenhágai megállapodás kilátásairól megtartott programbeszédével zárul. Stavros Dimas környezetvédelmi biztos így nyilatkozott: „A közelgő koppenhágai konferenciának köszönhetően minden esély megvan arra, hogy a 2009-es év a fordulat éveként kerüljön be a történelemkönyvekbe a veszélyes méreteket öltő éghajlatváltozás és a tömeges emberi szenvedés elleni küzdelem kapcsán. A Zöld Hét átfogó programkínálatának köszönhetően a résztvevők megoszthatják ismereteiket az éghajlatváltozással összefüggő kihívások azon vonatkozásainak széles körével kapcsolatban, amelyeket a politikai döntéshozóknak, a gazdasági szereplőknek és a szélesebb értelemben vett társadalomnak nagyon sürgősen meg kell oldania. ” Négy témakörben 36 előad ás Az idén kilencedik alkalommal megrendezett Zöld Hét konferencia és a kapcsolódó kiállítás a környezetvédelmi párbeszédnek, tapasztalatcserének, valamint a szakértelem és a bevált gyakorlati megoldások megosztásának egyik legfőbb, évente megismétlődő fó rumává vált. A konferencia a kormányzati körök különböző szintjeit, nemzetközi intézeteket, az üzleti élet szereplőit, nem kormányzati szervezeteket, valamint a tudományos világot és a felsőoktatást képviselő résztvevők találkozására ad alkalmat. A cél azoknak az eszközöknek a megvitatása, amelyek alkalmazásával a jelenlegi és a jövőbeli generációk számára egyaránt a leghatékonyabban biztosítható Európa környezetének védelme és javítása. A konferencia minden érdeklődő előtt nyitott, az eseményre a belépés ingyenes. Eddig több mint 4 000 résztvevő regisztrált. A Zöld Hét négy téma köré rendezve tekinti át az éghajlatváltozás kérdéseit: az EU éghajlatváltozással kapcsolatos politikái; a nemzetközi vetület; éljünk együtt az éghajlatváltozással; valamint 2050: a szén-dioxid-kibocsátás nélküli társadalom víziója. A rendezvény programjában 36 előadás – ezek közül néhány a Friends of Europe brüsszeli agytröszttel közös szervezésben –, valamint kisebb kísérő előadások szerepelnek. A napirendre tűzött témák között szerepel az EU éghajlat-változási és energiaügyi csomagjának végrehajtása, az éghajlatváltozás hatása a foglalkoztatásra és a társadalmi kohézióra, a biodiverzitás éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásának lehetséges módjai, a gazdaság „zöldítése”, a mezőgazdaságot érintő kihívások, a nemzetközi biztonsági vonatkozások és a szén-dioxid elkülönítésével és tárolásával kapcsolatos legfrissebb fejlemények. Dimas biztos beszédet tart a magas rangú küldöttek részvételével zajló nyitó konferencián, illetve a „Koppenhágába vezető út" témájának szentelt záró ülésen is. Barroso elnök mellett a záró ülésen felszólal Andreas Carlgren, svéd környezetvédelmi miniszter és a Kínai Tudományos Akadémia képviseletében Wang Yi professzor. A 2009. évi Zöld Hét további előadói: Ladislav Miko, cseh környezetvédelmi miniszter Őexcellenciája Roy Mickey Joy, Vanuatu nagykövete Őexcellenciája Joy Grant, Belize nagykövete Festus Mogae, az ENSZ éghajlat-változási különmegbízottja Jean-Pascal van Ypersele professzor, az ENSZ éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi munkacsoportjának alelnöke Tony Long, a WWF European Policy Office igazgatója Steve Fludder, a GE Ecomagination alelnöke Jeff McNeely, az International Union for the Conservation of Nature tudományos igazgatója Ray Hammond, író-futurológus Minden ülést élőben lehet majd követni a Zöld Hét honlapján a következő internetcímen: http://ec.europa.eu/environment/greenweek/home.html . LIFE-díj és esti programok Június 24-én 14 és 16 óra között az öt 2008–2009-es „Best of the Best" címmel kitüntetett LIFE-Environment projekt, valamint az öt 2007–2008-as „Best of the Best" címmel kitüntetett LIFE-Nature projekt bemutatására és a díjak átadására kerül sor. A díjazott LIFE-Environment projektek Dániából, Luxemburgból, Olaszországból (2) és az Egyesült Királyságból, míg a LIFE-Nature projektek Spanyolországból, Finnországból (2), Magyarországról és Görögországból érkeztek. A projektekkel kapcsolatos további információ az alábbi internetcímen található: http://ec.europa.eu/environment/life/bestprojects/best2008-2009/index.htm (LIFE-Environment) http://ec.europa.eu/environment/life/bestprojects/bestnat2007-2008/index.htm ( LIFE-Nature) A Zöld Hét eseménysorozatát minden este további programok kísérik, többek között június 24-én levetítik a „The Age of Stupid" (Az ostobaság kora) című, az éghajlatváltozással foglalkozó közelmúltban készült filmet is. Sajtótájékoztatók Dimas biztos és Miko miniszter közös sajtótájékoztatójára június 23-án 12:30-kor a Berlaymont épület sajtótájékoztató termében kerül sor. Dimas biztos és Carlgren miniszter közös sajtótájékoztatót tart június 26-án 09:15-kor a Berlaymont épület „Salon Rouge” termében. A Charlemagne épületbe való belépéshez biztonsági okokból valamennyi résztevő számára kötelező a Zöld Hét kitűző viselése, beleértve az EU intézményeihez akkreditált újságírókat is. Regisztráció a konferencia előtt személyesen vagy előzetes online formában (ajánlott): https://gw09.regware.be/ További információ: A Zöld Hét részletes programja és sajtószoba http://ec.europa.eu/environment/greenweek/home.html