IP/09/1188 Brüsszel, 2009. július 24 A Bizottság számba veszi a fenntartható fejlődés területén elért eredményeket Az Európai Unió az elmúlt néhány évben számos szakpolitikájába beépítette a fenntartható fejlődés kritériumait. Ennek jegyében például kezdeményező szerepet vállalt az éghajlatváltozás elleni küzdelemben és a kis szén-dioxid-kibocsátású gazdaság ügyének előmozdításában. Számos területen ugyanakkor még mindig fenntarthatatlanok a folyamatok, ezért még többet kell tennünk. Most, hogy az Európai Unió már három éve dolgozik a fenntartható fejlődésre vonatkozó stratégiájának végrehajtásán, a Bizottság számba vette az Unió szintjén elért eredményeket, és egy gondolkodási folyamatot indított útjára a stratégia jövőjéről. José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke a következőket mondta: „ Számottevő előrehaladást értünk el a fenntartható fejlődés elveinek az EU szakpolitikáiban való érvényesítésében. A felülvizsgálat rámutat az elmúlt három év során elért eredményeinkre, és felhívja a figyelmet azokra a területekre, ahol még maradt tennivalónk. A gazdasági válság egyedülálló alkalmat kínál egy új, fenntartható, intelligens és környezetbarát gazdaság megteremtésére. Bízom benne, hogy a most közreadott dokumentummal sikerül elindítanunk egy gondolkodási folyamatot arról, hogy miként léphetünk tovább a legeredményesebben olyan területeken, mint a közlekedés energiafelhasználása, a biológiai sokféleség csökkenése vagy az ökoszisztéma leépülése.” A dokumentum rámutat, hogy az Európai Unió a stratégia mind a hét kiemelt területén ért el eredményeket. A példák között szerepel a 2008 decemberében elfogadott éghajlat-változási és energiaügyi kezdeményezéscsomag, a közlekedés környezetbarátabbá tételére és az intelligensebb közlekedési rendszerek elterjesztésére irányuló erőfeszítések, az épületek energiahatékonyságának növelése, a termékek környezetbarát tervezésére vonatkozó irányelv és az ökocímke-irányelv felülvizsgálata, a tengerek hasznosítására irányadó integrált politikai keret és az európai uniós egészségpolitikai stratégia létrehozása, a migráció vagy a szegénység és a kirekesztés elleni küzdelem területén elvégzett munka. Előrelépést sikerült elérni olyan horizontális területeken is, mint az oktatás, a kutatás és a finanszírozás. Ugyanakkor azonban több területen még mindig fenntarthatatlanok a folyamatok. Egyre nagyobb például a természeti erőforrások iránti igény, csökken a biológiai sokféleség, és továbbra is nő a közlekedés energiafelhasználása. A napjainkban zajló gazdasági és pénzügyi válság megmutatta, hogy a fenntarthatóság a pénzügyi rendszerek és a gazdaság egésze szempontjából is kulcsfontosságú tényező. A reálgazdaság támogatására és a jelenlegi válság társadalmi hatásainak mérséklésére irányuló intézkedéseknek összhangban kell lenniük a fenntarthatóság terén középtávon kitűzött célokkal, illetve a környezetbarát, intelligens növekedésre vonatkozó stratégiával. A dokumentum gondolkodásra késztet a fenntartható fejlődésre vonatkozó EU-stratégia jövőjéről. Ebben az összefüggésben megfontolandó a gazdasági növekedés és a foglalkoztatás ügyét zászlajára tűző lisszaboni stratégiával való összhang erősítése, a stratégia további karcsúsítása, valamint a nyomon követés és a koordináció javítása. A ma elfogadott jelentés lehetőséget ad az Európai Tanácsnak arra, hogy soron következő, decemberi ülésén felülvizsgálja a mostani prioritásokat, és új irányokat jelöljön ki a jövőre nézve. A jelentést kiegészíti az Eurostat később közreadandó féléves monitoringjelentése a fenntartható fejlődésről, amely még ebben az évben napvilágot fog látni. Háttér A fenntartható fejlődésre vonatkozó, 2006 júniusában elfogadott megújult európai uniós stratégia hét fő kihívással foglalkozik: az éghajlatváltozással és a tiszta energiával; a fenntartható közlekedéssel; a fenntartható fogyasztással és termeléssel; a természeti erőforrások megőrzésével és a velük való gazdálkodással; a közegészségüggyel; a társadalmi integrációval, a demográfiával és a migrációval; valamint a globális szegénységgel. Az Európai Tanács 2007. decemberi ülésén felkérte a Bizottságot, hogy 2009 júniusáig állítson össze egy második időközi jelentést a fenntartható fejlődésre vonatkozó európai stratégiáról. A most közreadott jelentés az Európai Tanács e felkérésének tesz eleget. A jelentés a következő internetcímen olvasható: http://ec.europa.eu/sustainable/welcome/index_en.htm