IP/09/1238 Brüsszel, 2009. augusztus 18 Az Európai Unió 18 millió euróval támogatja a jövő szupergyors mobil internetszolgáltatását 2010. január 1-jétől az EU 18 millió eurót fog áldozni arra a kutatásra, amely a mobilhálózatok következő, negyedik generáci óját kívánja megalapozni. Az Európai Bizottság most meghozott döntése értelmében beindul az úgynevezett Long Term Evolution (LTE) Advanced technológia kutatásának finanszírozása, amelynek révén a ma használatos harmadik generációs hálózatokhoz képest százszorosára nőhet a mobil internetszolgáltatás adattovábbítási sebessége. Részben a 2004 óta folyósított uniós támogatásnak is köszönhetően az ágazat szereplői egyre gyakrabban döntenek az LTE mellett, amikor a mobil internetszolgáltatás következő generációjának bevezetésére készülnek. Huszonöt évvel ezelőtt a GSM-szabványt sikerült Európának a korszerű mobilhálózatok alapjává tennie. A közös európai kutatás és az egységes uniós piac erejének köszönhetően napjainkban a világ mobilhálózatainak 80%-a a GSM-szabványra épül. Miközben az EU által finanszírozott kutatás továbbra is biztosítja a csúcstechnológia helyét az európai polgárok életének mindennapjaiban, az LTE a huszonöt évvel ezelőttihez hasonló sikereket ígér az Európai Unió számára. „ Az LTE technológia révén az európai kutatási »know-how« a jövőben is szerte a világon meghatározhatja a mobilszolgáltatások és a készülékek fejlesztésének irányát, hasonlóan ahhoz, ahogyan az elmúlt évtizedekben a GSM-szabvány esetében történt – mondta Viviane Reding, az Európai Unió távközlési és médiaügyi biztosa. – Az LTE-nek köszönhetően mobiltelefonjaink nagy teljesítményű mobil számítógépekké válhatnak. Felhasználók milliói juthatnak hordozható készülékeiken keresztül szupergyors internet-hozzáféréshez, akármerre is járnak. Ez az átalakulás beláthatatlan lehetőségeket tartogat számunkra, és hatalmas teret kínál a digitális gazdaság növekedésére. ” A Long Term Evolution („hosszú távú fejlődés”, LTE) néven ismert legújabb vezeték nélküli technológia akár másodpercenként 100 megabitnyi adat átvitelére is képes, tehát tízszer gyorsabb, mint a harmadik generációs mobilhálózatok. Európában jelenleg az Egyesült Királyságban, Finnországban, Németországban, Norvégiában, Spanyolországban és Svédországban kísérleteznek vele a mobilszolgáltatók, és Svédországban és Norvégiában 2010 első felében várhatóan már a kereskedelmi forgalomban is megjelenik. Az Európai Unió 2004 és 2007 között (a 41 vezető európai vállalkozás és egyetem együttműködésében megvalósított Winner I. és II. projekten keresztül) 25 millió euró összegben már nyújtott finanszírozást az LTE optimalizálásához és szabványosításához. Ennek eredményeként jött létre az LTE-alapú hálózati infrastruktúra első koncepciója. A múlt hónapban az Európai Bizottság úgy döntött, hogy további 18 m illió euróval támogatja az LTE továbbfejlesztett változata, az LTE Advanced kutatását. Szeptemberben a Bizottság megkezdi a részletek egyeztetését a projektkonzorciumokkal, közöttük is kiemelt helyen a WINNER projektek eredményeire építő, a negyedik generációs hálózatok területén vezető szerepet betöltő brit, finn, francia, holland, lengyel, német, olasz, spanyol és svéd kutatókat és vállalkozásokat tömörítő ARTIST4G kezdeményezéssel. A tervek szerint az új projektek 2010 januárjában vehetik kezdetüket. Az Európai Bizottság hatalmas lehetőségeket lát az LTE és az LTE Advanced technológia kiépítésében: az LTE megsokszorozza a hálózatüzemeltetők rendelkezésére álló kapacitásokat, több felhasználó juthat olcsóbban gyorsabb szolgáltatáshoz, és Európa mobilpiaca forradalmi változáson mehet keresztül, az LTE Advanced a széles sávú mobilszolgáltatás sebességét másodpercenként egy gigabitre (ezer megabitre) fogja növelni, aminek köszönhetően a felhasználók jártukban-keltükben a mainál jóval komplexebb online szolgáltatásokat vehetnek igénybe (televízióadások jó minőségű vétele, videofilmek lekérése), az LTE a mai technológiáknál hatékonyabban használja ki a rádióspektrumot, ezért a mobilhálózatok ily módon is többletfrekvenciához jutnak, és az analógról a digitális te levíziózásra való átállás következtében felszabaduló frekvenciaspektrumot ( IP/09/1112 ) is hatékonyabban hasznosíthatják. A jelek távolabbra jutnak el, mint a mai GSM-technológiával, ezért ugyanakkora lefedettség kevesebb adóállomást igényel, aminek tájképi környezetünk és energiafogyasztásunk egyaránt előnyét látja, az LTE révén a széles sávú mobilszolgáltatás a kisebb népsűrűségű t erületekre is eljuthat, és hozzájárulhat a vidéki és a városi területek között húzódó „digitális szakadék” csökkentéséhez. 2008-ban az Európai Unió vidéki területein élők 23%-ának még mindig nem volt lehetősége DSL-alapú internet-hozzáférésre előfizetni ( IP/09/1221 ). A világ több vezető mobilszolgáltatója és készülékgyártója, így az Orange, a TeliaSonera, a T-Mobile, az AT&T, az NT T-DoCoMo, a Verizon, az Alcatel-Lucent, az Ericsson, a Huawei és a Nokia Siemens Networks már elkötelezte magát az LTE használata mellett. A piaci elemzések szerint 2013-ig a hálózatüzemeltetők csaknem 6 milliárd eurót (8,6 milliárd USA-dollárt) fognak ilyen célú beruházásokra költeni. Előzmények A GSM-szabvány világsikere mögött a vállalkozások, a kutatók és a szabályozó hatóságok szoros páneurópai szintű együttműködése állt. Az 1980-as években a GSM szabványosítását elsősorban az úgynevezett „európai tudományos és technológiai együttműködés”, a mai uniós kutatási programok előfutára szorgalmazta. Az Európai Bizottság felkarolta a GSM-projektet, és 1987-ben az európai országok a Bizottság javaslatára megállapodtak abban, hogy a 900 MHz-es frekvenciasávot fenntartják a GSM-szolgáltatások számára. Ez jó alapnak bizonyult a GSM-technológia gyors európai elterjedéséhez. 2009 júliusában az Európai Parlament után az EU tagállamai is jóváhagyták a Bizottság arra vonatkozó javaslatát, hogy az 1987-es irányelv korszerűsítésével a 900 MHz-es frekvenciasáv más technológiák, köztük az LTE előtt is megnyíljék ( IP/09/1192 ). A 2007-től 2013-ig terjedő időszakban az Európai Unió összességében több mint 700 millió euróval fogja támogatni a jövő hálózataira irányuló kutatásokat. Az összeg fele a negyedik generációs és az azon is túlmutató hálózatok fejlesztéséhez hozzájáruló vezeték nélküli technológiák kutatását fogja szolgálni. Európai Uniós kutatás a jövő hálózatai és az LTE területén: http://cordis.europa.eu/fp7/ict/future-networks/ Az EU-finanszírozás segítségével megvalósított WINNER (Wireless World Initiative New Radio) projekt: http://www.ist-winner.org Annex LTE compared to previous mobile internet technologies Faster mobile broadband: Peak download speeds, in megabits per second Better user experience: Time it takes data to travel from user to main server and back, in milliseconds Figures and graphics available in PDF and WORD PROCESSED Figures and graphics available in PDF and WORD PROCESSED Operator commitments to LTE Country Operator Anticipated LTE service launch France Orange 2011-12 Germany T-Mobile 2011 Ireland Hutchison 3 2011 Italy Telecom Italia Not known Spain Telefonica O2 2011 Sweden TeliaSonera 2010 Sweden Tele2 Sweden 2010 Sweden Telenor Sweden 2010 Various Vodafone Not known Australia Telstra Not known Canada Telus 2010 Canada Bell Canada 2010 Canada Rogers Wireless 2010-11 China China Mobile 2011 China China Telecom 2011-12 Hong Kong SmarTone-Vodafone Not known Hong Kong HK CSL Ltd Not known Hong Kong PCCW Not known Japan NTT DoCoMo 2010 Japan KDDI 2010 New Zealand Telecom NZ 2011-12 Norway TeliaSonera 2010 Philippines Piltel Not known South Korea SK Telecom Not known South Korea KTF Not known USA Verizon 2010 USA MetroPCS 2010 USA CenturyTel 2010 USA Aircell 2011 USA Cox 2011 USA AT&T Mobility 2011 Source: Global mobile Suppliers Association, April 2009. LTE Long Term Evolution (LTE) is the next step from current mobile technologies, such as 3G/WCDMA & HSPA. This new radio access technology will be optimized to deliver very fast data speeds of up to 100Mb/s when downloading and 50Mb/s for uploading. Designed to be backwards-compatible with GSM and HSPA, LTE incorporates Multiple In Multiple Out (MIMO) in combination with Orthogonal Frequency Division Multiple Access (OFDMA) in the downlink and Single Carrier FDMA in the uplink to provide high levels of spectral efficiency and end user data rates exceeding 100 Mb/s, coupled with major improvements in capacity and reductions in latency. LTE will support channel bandwidths from 1.25 MHz to 20 MHz and both FDD and TDD operation. LTE-Advanced LTE-Advanced extends the technological principles behind LTE into a further step change in data rates. Incorporating higher order MIMO (4x4 and beyond) and allowing multiple carriers to be bonded together into a single stream, target peak data rates of 1Gbps have been set. LTE-Advanced also intends to use a number of further innovations including the ability to use non-contiguous frequency ranges, with the intent that this will alleviate frequency range issues in an increasingly crowded spectrum, self back-hauling base station and full incorporation of Femto cells using Self-Organising Network techniques. LTE-Advanced will be 3GPP ’s technology as a candidate for the ITU-R IMT-Advanced process, which is intended to identify ‘4G’ technologies.