IP/09/1716 Brüsszel, 2009. november 16 Vállalati K+F-beruházások 2008-ban: globális növekedés, az EU vállalatai megelőzik az Egyesült Államokat és Japánt A mai napon közzétett 2009-es európai uniós ipari K+F-beruházási eredménytáblázat szerint a gazdasági válság ellenére 2008-ban világszerte 6,9%-kal nőtt a vállalati K+F-beruházások összege. Az EU vállalatai, azaz az Unión belül székhellyel rendelkező vállalatok 8,1%-os növekedést értek el, lényegesen meghaladva – immár a második egymást követő évben – az Egyesült Államok 5,7%-os és Japán 4,4%-os növekedési rátáját. Az első tízbe két uniós vállalat került be: a Volkswagen 5,93 milliárd eurós beruházásával a harmadik, míg a Nokia a nyolcadik helyezést érte el. A világon a Toyota Motor fordította a legmagasabb összeget K+F-beruházásokra (7,61 milliárd euró). A jelentésből az is kiderül, hogy a legnagyobb növekedést a K+F-beruházások területén a feltörekvő országok érték el. „Jó hír, hogy az EU vállalatai a 2008-as gazdasági válság közepette is szinten tudták t artani K+F-beruházásaikat. Ez a legjobb stratégia ahhoz, hogy megerősödve kerüljünk ki a válságból. Támogatnunk kell az uniós vállalatok erőfeszítéseit, és ösztönzést kell nyújtanunk az EU kutatásigényes ágazatainak megerősítéséhez. A kihívásokra egy valódi európai kutatási térség létrehozása a válasz, összekapcsolva az intelligens K+F-beruházásokat ösztönző uniós fellépéssel. Üdvözlöm továbbá az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiatechnológiák ágazatában tevékenykedő uniós vállalatok K+F-beruházásainak növekedését. Ezek jelentik az EU gazdasági növekedésének és munkahelyteremtésének új forrásait ” – nyilatkozta Janez Potočnik, a tudományért és kutatásért felelős európai biztos. Az Európai Bizottság európai uniós ipari K+F-beruházási eredménytáblázata s zerint a vállalati K+F-beruházások a gazdasági válság ellenére világszerte még mindig 6,9%-os növekedést mutatnak, míg 2007-ben ugyanez az érték 9,0% volt (1. ábra). Az uniós vállalatok a 2007-es 8,8%-hoz képest szinte változatlan szinten, 8,1%-on tudták tartani K+F-beruházásaik növekedését, míg az Egyesült Államok esetében ugyanez az érték a 2007-ben mért 8,6%-ról 2008-ban 5,7%-ra csökkent. Továbbra is a feltörekvő gazdaságok vállalatai mutatják a legnagyobb K+F-növekedést: a rangsort 40%-os növekedéssel Kína vezeti, nyomában Indiával (27,3%), Tajvannal (25,1%) és Brazíliával (18,6%). Ha a válság hatása a vállalati K+F-beruházásokban még nem is tükröződik teljes mértékben, szembetűnőbb az eredménytáblázatban szereplő egyéb mutatók változásában: például a társaságok üzemi nyeresége 30,5%-kal csökkent az Unióban, míg az Egyesült Államokban a csökkenés mértéke 19,1%. Vállalati tendenciák A 10 le gnagyobb K+F-beruházó között két uniós vállalat, a Volkswagen és a Nokia található, továbbá öt egyesült államokbeli, köztük a Microsoft, a General Motors és a Pfizer, és egy japán, nevezetesen az élen álló Toyota. Az 50 legnagyobb K+F-beruházó között 16 uniós és 18 egyesült államokbeli vállalat található (kettővel kevesebb, mint 2007-ben), míg Japán 13 vállalattal képviselteti magát (néggyel kevesebbel, mint 2007-ben). Az első 50-ben lévő EU-s vállalatok azonban az EU-n kívüli vállalatok 6,8%-os mutatójánál magasabb, 7,8%-os átlagos K+F-intenzitással (a K+F-beruházások aránya az értékesítés árbevételéhez viszonyítva) rendelkeznek (2. ábra). Ágazati tendenciák Az Egyesült Államokban a K+F-növekedés hátterében elsősorban a magas K+F-intenzitású ágazatok, többek között a gyógyszeripari és biotechnológiai, valamint az informatikai ágazatok állnak, míg az EU-ban a K+F-növekedés egyenletesebben oszlik meg az ágazatok között. Az egyesült államokbeli vállalatok megerősítették vezetői pozíciójukat a magas K+F-intenzitá sú ágazatokban, mivel az elmúlt négy évben mintegy 35%-kal növelték beruházásaikat, ezzel szemben az uniós vállalatok esetében ugyanez a növekedés csak 13,6%-os volt (3. ábra). Míg az Egyesült Államokban a magas K+F-intenzitású ágazat mérete a K+F-beruházások tekintetében kétszerese az unió hasonló ágazatának, az EU-s vállalatok a K+F és a kapcsolódó mutatók terén az egyesült államokbeli versenytársaikhoz hasonlóan teljesítenek. Az EU vállalatai vezetnek a közepes-magas és közepes-alacsony K+F-intenzitású ágazatokban, mint pl. az autóipar és autóipari alkatrészgyártás, elektronikus és elektromos berendezések valamint a vegyipar területén. A gyógyszeripari és biotechnológiai ágazat 18,9%-os és 25,0%-os mutatókkal mind világszerte, mind az USA-ban megerősítette vezető pozícióját a K+F-beruházások terén. Számos gyógyszeripari vállalat erőteljes növekedést mutatott a K+F-beruházások terén: pl. Takeda Pharm. (+42,7%), Boehringer Ingelheim (+21,9%), Schering-Plough (+20,6%). A Merck (USA), a Johnson & Johnson és a Pfizer 1 és 2% között csökkentették K+F-beruházásaikat. Az autóipari és autóalkatrész-gyártási ágazat 17,1%-os növekedéssel a harmadik helyen áll a világranglistán, azonban az EU-ban és Japánban 25,0%-os, illetve 27,0%-os mutatókkal a dobogó első helyén állnak. Annak ellenére, hogy ez volt a gazdasági válság által elsőként érintett ágazat, egyes autóipari vállalatok kétszámjegyű K+F-növekedést produkáltak az elmúlt év során: Volkswagen (+20,4%), Peugeot (+14,4%) és Fiat (+14,1%). Más gyártók ezzel szemben lényegesen csökkentették K+F-ráfordításaikat, pl. Renault (–9,2%), Daimler (–9,1%), BMW (–8,9%), Ford Motor (–2,7%), és General Motors (–1,2%). Az idei év eredménytáblázata is megerősíti, hogy a megújuló energiatechnológiai ágazat vállalatai erős K+F-tevékenységet folytatnak. A hat ágazatbeli uniós vállalat az elmúlt három évben erőteljes növekedést mutatott a K+F-beruházások terén (4. ábra). Előzmények A 2009-es európai uniós ipari K+F-beruházási eredménytáblázat a megelőző jelentéstételi év során a legtöbb K+F-beruházást végrehajtó 1000 uniós és 1000 Unión kívüli vállalatról ad tájékoztatást. A táblázatot az Európai Bizottság évente teszi közzé. Az eredménytáblázat, valamint az ipari kutatásokat és beruházásokat nyomon követő és elemző (IRMA) jelentések a következő internetes címről tölthetők le: http://iri.jrc.ec.europa.eu/ Lásd még: MEMO/09/503 Kérdések és válaszok Figures and graphics available in PDF and WORD PROCESSED Figures and graphics available in PDF and WORD PROCESSED Figures and graphics available in PDF and WORD PROCESSED Figures and graphics available in PDF and WORD PROCESSED