IP/09/1926 Brüsszel, 2009. december 15. A válság sújtotta munkaerőpiacok felélénkítése A válságra válaszul hozott intézkedésekkel és az Unió pénzügyi támogatásával 2009-ben sikerült ellensúlyozni a gazdasági visszaesés által az EU munkaerőpiacára gyakorolt hátrányos hatást, derül ki az Európai Bizottság egy ma közzétett jelentéséből. Ám a válságból való sikeres kilábalás előkészítéséhez ezeknek az intézkedéseknek összhangban kell állniuk a hosszú távú foglalkoztatási reformokkal. A munkaügyi és szociális miniszterek a Tanács 2010 márciusában tartandó ülésén vitatják meg a közös foglalkoztatási jelentés tervezetét; ez alapul szolgál majd az EU új, 2020-as növekedési és foglalkoztatási stratégiájához, amelyet az EU vezetői 2010 tavaszán fogadnak el. „Az összehangolt intézkedések, valamint az uniós és tagállami szintű támogatások jelentős mértékben hozzájárultak a gazdaságok stabilizálásához és annak megakadályozásához, hogy 2009-ben kiugró mértékben nőjön a munkanélküliség. Jelenleg a további munkahelyek elvesztését kell megelőznünk, és a válság miatt megszűnt munkahelyeket kell pótolnunk” – nyilatkozott José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke. „Előre kell tekintenünk, és összehangolt intézkedéseinket folytatva biztosítanunk kell a munkahelyek és a növekedés hosszú távú fenntarthatóságát. Készülő EU2020 stratégiánkkal helyreállítjuk szociális piacgazdaságunkat, és egy erősebb, környezetbarátabb és befogadóbb gazdaság irányába mozdítjuk az Európai Uniót.” Vladimír Špidla foglalkoztatásért felelős biztos hozzátette: „Az Unió foglalkoztatási szakpolitikái számára most a rövid távú intézkedések és a hosszú távú reformok közötti egyensúly megteremtése jelenti a kihívást. Meg kell erősítenünk, más irányba kell terelnünk, végül fokozatosan meg kell szüntetnünk a válságra válaszul hozott intézkedésekeinket, hogy javítsuk az EU munkaerőpiacainak a rugalmasságát és biztonságát, és fokozzuk a gazdaság azon képességét, hogy rugalmasan alkalmazkodjon a jövőbeni visszaesésekhez.” A Bizottság közös foglalkoztatási jelentésének tervezete elemzi, hogy az Unió egészében milyen intézkedéseket hoztak a munkahelyek megőrzése, valamint a nehéz helyzetbe került emberek megsegítése érdekében, és meghatározza a még megoldásra váró kihívásokat. A munkaerő-piaci helyzetnek a gazdasági visszaesés miatt 2009-ben bekövetkezett súlyos romlása után az előrejelzés szerint a munkanélküliség növekedése jövőre is folytatódik valamennyi uniós tagállamban, ám csak kisebb ütemben. Noha a következő két évben fokozatos gazdasági fellendülés várható, a munkaerőpiacok hosszabb idő alatt fognak reagálni rá. Egyes csoportokat – a fiatalokat, a migránsokat és az alacsonyan képzett munkavállalókat – különösen hátrányosan érintette a válság. A tagállamok az EU foglalkoztatási stratégiája három prioritást élvező témakörének keretében jelentős mértékben fokozták foglalkoztatási és szociális szakpolitikai tevékenységüket, hogy azonnali lökést adjanak a gazdaságnak, és megóvják a veszélyeztetett csoportokat a vál ság hatásaitól. Számos országban megerősítették az állami foglalkoztatási szolgálatokat, hogy meg tudjanak birkózni a megnövekedett munkanélküliséggel, továbbá az Európai Szociális Alap és az Európai Globalizációs Alap által biztosított uniós pénzügyi támogatás számottevő segítséget nyújtott a tagállamoknak a válságkezelő fellépések finanszírozásához. A szociális védelmi rendszerek bizonyították, hogy eredményesen működnek: az automatikus stabilizátorok enyhítették a visszaesés közvetlen szociális hatásait, noha az EU különböző területein más-más mértékben. A tagállamok nagyon eltérő mértékben tudják kielégíteni a szociális biztonság iránti megnövekedett igényt, ami annak szükségességét hangsúlyozza, hogy erőteljes politikákkal aktivizálják azokat, akik kiszorultak a munkaerőpiacról. Hogyan tovább? Az EU és a tagállamok számára a kulcsfontosságú kihívást most az jelenti, hogy megfelelő kereteket hozzanak létre a munkaerőpiac fenntartható fellendüléséhez. Egyrészt a magánszemélyeket és a vállalatokat a szerkezeti változásokra felkészítő sikeres kilépési stratégiák, másrészt a munkaerőpiacok modernizálását célzó hatékony állami politikák kulcsfontosságúak az új és jobb munkahelyek kialakításának ösztönzéséhez. Az EU munkaügyi és szociális miniszterei a 2010. március 8–9-én tartandó foglalkoztatási, szociálpolitikai, egészségügyi és fogyasztásügyi tanácsi ülésen vitatják meg a Bizottság által előterjesztett jelentést, amelyet a Bizottság és a tagállamok felhasználnak majd, hogy az Európai Tanács 2010. március 25-én sorra kerülő tavaszi ülésére időben elkészítsék az EU2020 stratégiát. Ez a jelentés a 2009-es Foglalkoztatás Európában c. jelentést követi, amely részletesebben elemzi az EU munkaerőpiacain a közelmúltban bekövetkezett tendenciákat (lásd: IP/09/1803 ). Lásd még: MEMO/09/554 További információ: A Közös foglalkoztatási jelentés tervezete http://ec.europa.eu/social/main.jsp?langId=hu&catId=89&newsId=654&furtherNews=yes Foglalkoztatás Európában, 2009-es jelentés http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=119&langId=hu Havi munkaerő-piaci figyelő http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=120&langId=hu Iratkozzon fel az Európai Bizottság foglalkoztatáspolitikai, szociális ügyekkel és esélyegyenlőséggel foglalkozó ingyenes elektronikus hírlevelére: http://ec.europa.eu/social/e-newsletter