IP/09/142 Brüsszel, 2009. január 28.A Bizottság az uniós gazdaságélénkítési terv keretében 2009–2010 között újabb ötmilliárd eurót kíván beruházni az energiaügyi és a szélessávú internetes infrastruktúrábaAz Európai Tanács által 2008 decemberében elfogadott és már megkezdett uniós gazdaságélénkítési terv keretében az Európai Bizottság ma javaslatokat terjesztett elő a kulcsfontosságú energia- és szélessávú internetes infrastruktúrára vonatkozó projektekbe történő beruházásra. E javaslatok rövid távon nagyon fontos ösztönző erőt jelentenek az uniós gazdaság számára, ugyanakkor stratégiai célokra – így az energiabiztonságra – irányulnak. Az intézkedéscsomag valamennyi tagállamra kiterjed majd. José Manuel Barroso, a Bizottság elnöke így nyilatkozott: „Az uniós gazdaságélénkítési terv lényege az „okos beruházások” támogatása – a terv a hosszú távú célokhoz nyújt rövid távú ösztönzést. A ma elfogadott javaslat is ugyanezen az elven alapul: elkészült azoknak a konkrét projekteknek a listája, amelyekre ötmilliárd eurót csoportosítunk át az uniós költségvetésből megtakarított forrásokból, hogy ezáltal hosszú távon erősebb Európát hozzunk létre. Le kell vonnunk a nemrégiben bekövetkezett gázellátási válság tanulságait, és nagy összegeket kell fektetnünk az energetikába. Ezenkívül ösztönöznünk kell az európai gazdaságot, és a vidéki településeken is lehetővé kell tennünk az infosztrádák működését. A Bizottság elkötelezett aziránt, hogy e kulcsfontosságú területeken eszközölt beruházások megvalósítása során együttműködjön az uniós gazdaság felélénkítésén a tagállamokkal, amelyek mindegyike részesül a javasolt intézkedésekből.” A ma előterjesztett csomag részei a következők:rövid közlemény, amely felvázolja a kezdeményezés hátterét és célkitűzéseit; az energetikai projektek vonatkozásában: a stratégiai energetikai projektkehez nyújtandó közösségi támogatásra vonatkozó rendeletjavaslat. A Bizottság összesen 3,5 milliárd eurót javasol szén-dioxid-leválasztásra és –tárolásra irányuló beruházásokra (pénzügyi keret: 1250 millió EUR), tengeri szélerőmű-projektekre (500 millió EUR), valamint a gáz- és villamosenergia hálózatok összekapcsolására irányuló projektekre (1750 millió EUR). a szélessávú hálózatok vonatkozásában: a Bizottság azt javasolja, hogy fordítsanak 1 milliárd eurót a vidéki településeken található nagysebességű internet kiterjesztésére és korszerűsítésére. Ezt a pénzt a meglévő Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapon keresztül nyújtják annak érdekében, hogy felszámolják az európai szélessávú lefedettségi térkép „fehér foltjait” (a vidéki területek lakosságának 30%-a nem rendelkezik szélessávú hozzáféréssel). valamint a közös agrárpolitika (KAP) reformjának „állapotfelmérése” során azonosított új kihívások vonatkozásában: a meglévő vidékfejlesztési mechanizmusok felhasználásával; ez 0,5 milliárd EUR átcsoportosítását jelentené az állapotfelmérés során megállapított „új kihívások” felvállalása érdekében. Az említett új kihívások a következők: éghajlatváltozás, megújuló energiaforrások, vízgazdálkodás, biológiai sokféleség és a tejipari ágazat szerkezetátalakítása.Az energetikai és a szélessávú hálózatok egyaránt létfontosságúak az uniós gazdaság jövője szempontjából. A Bizottság az energiapolitika 2008. novemberi, második stratégiai felülvizsgálatában hangsúlyozta az energiabiztonság kihívását. A nemrégiben bekövetkezett gázellátási válság még inkább felhívta a figyelmet ennek fontosságára. A jelenlegi gazdasági és pénzügyi viszonyok között különösen nagy nehézségekbe ütközik, hogy beruházót találjanak a projektekhez. Az uniós támogatás ismét a helyes mederbe tereli ezeket a projekteket; amelyek hozzájárulnak az uniós energiahálózati összeköttetések hiányosságainak a felszámolásához, és fenntartják az EU belső energiaforrásainak optimális hatékonyságú felhasználásához szükséges lendületet. A projektek előtérbe helyezik a határokon átnyúló szükségleteket és az Európa jövőbeni energiaigénye szempontjából lényeges új technológiák kifejlesztését. A nagysebességű internetes infrastruktúra kibővítésére és korszerűsítésére sürgető gazdasági és társadalmi igény mutatkozik. Az európai gazdaságélénkítési terv célul tűzi ki, hogy a szélessávú hálózatok fejlesztése révén 2010-ig elérjék a teljes, 100%-os nagysebességű internetes lefedettséget. A vidéki területek számára azonban mindig is nagyobb nehézséget jelent a szélessávú hálózatokhoz való kapcsolódás. Ha elapadnak a beruházások, ezek a nehézségek megsokszorozódnak; ami közvetlen társadalmi és gazdasági hatásokkal jár. Ezért helyénvaló a vidéki területekre irányítani ezt az intézkedést – a vidékfejlesztési eszközök felhasználása pedig lehetővé teszi, hogy gyorsan kezdetét vegye a helyszíni tevékenység. A mellékletben megtalálható a Bizottság által előterjesztett energetikai infrastrukturális projektek teljes körű felsorolása. Háttér A Bizottság 2008 novemberében – az európai gazdaságélénkítési terv részeként – azt javasolta, hogy 2009-ben és 2010-ben mozgósítsanak további 5 milliárd eurót az uniós költségvetésből megtakarított forrásokból az energetikai és szélessávú projektekbe történő beruházásokhoz. Az elképzelés arra irányult, hogy felgyorsítsák a szükséges beruházásokat, tompítsák a gazdasági visszaesésnek az építőipari ágazatra gyakorolt hatását, és az uniós gazdaság célzott ösztönzése révén megerősítsék az Unió hosszabb távú fenntartható növekedési potenciálját. Ez fontos hozzájárulást jelent a nemzeti és uniós fellépésekből álló, és a GDP mintegy 1,5 %-ában megállapított gazdaságösztönző csomaghoz. A javaslatot José Manuel Barroso elnök terjesztette ma elő – Andris Piabalgs, Mariann Fischer-Boel és Viviane Reding biztosokkal egyetértésben. A Bizottság e javaslatok révén az Európai Tanácstól 2008 decemberében kapott megbízást hajtja végre, miszerint – a megfelelő földrajzi egyensúly figyelembevételével – sürgősen elő kell terjesztenie a konkrét projektek jegyzékét. Különösen fontos, hogy 2009-ben és 2010-ben meg kell kezdeni a kifizetéseket annak érdekében, hogy gyorsan maximális hatást gyakoroljanak a gazdaság egészére. A Bizottság reményét fejezi ki, hogy a Tanács és az Európai Parlament gyors előrehaladást érhet el a jogalkotási intézkedések vitája és elfogadása terén, hogy a javaslatok a lehető leghamarabb kifejthessék a hatásukat. Tehát a Bizottság reméli, hogy a csomag elfogadása céljából meggyorsíthatók a többi intézmény szokásos eljárásai. További információk találhatók a következő dokumentumokban: az energetikai projektek vonatkozásában MEMO/09/36, a szélessávú internetes infrastruktúra tekintetében MEMO/09/35. ANNEX Eligible projects A. INTERCONNECTORS 1. Gas interconnectorsProjectLocation of projects supportedEnvisaged Community contribution(€ million)Southern Gas CorridorNABUCCO[1]ITGI – PoseidonAustria, Hungary, Bulgaria, Germany, RomaniaItaly, Greece250100Baltic interconnectionSkanledPoland, Denmark, Sweden150LNG networkLiquefied Natural Gas terminal at Polish coast at port of ŚwinoujściePoland80Central and South East EuropeSlovakia-Hungary Interconnector(Velky Krtis – Balassaqyarmat)Gas transmission system in Slovenia between the Austrian Border to Ljubljana (excluding the section Rogatec-Kidričevo) Interconnection Bulgaria-Greece(Haskovo-Komotini)Romania-Hungary gas interconnectorExpansion of Gas Storage Capacity in the Czech hubInfrastructure and equipment to permit west-east gas flow in the event of short term supply disruptionSlovakia-HungarySloveniaBulgaria, GreeceRomania, HungaryCzech RepublicAll Member States254020302520MediterreaneanReinforcement of FR gas network on the Africa-Spain-France axisFrance150North Sea areaGermany-Belgium-United Kingdom pipelineFrance-Belgium connectionBelgiumFrance, Belgium35100TOTAL10252. Electricity interconnectorsProjectLocation of projects supportedEnvisaged Community contribution(EUR million)Baltic interconnectionEstlink-2Interconnection Sweden- Baltic States, and strengthening of the grid in Baltic StatesEstonia, FinlandSweden, Latvia, Lithuania100175Central and South East EuropeHalle/Saale – SchweinfurtGermany50MediterreaneanPortugal-Spain interconnection reinforcementInterconnection France-Spain (Baixas – Sta Llogaia)New 380 kV AC submarine cable between Sicily- Continental Italy (Sorgente – Rizziconi)PortugalFrance, SpainItaly30150100North Sea areaInterconnection Republic of Ireland – WalesIreland, UK100TOTAL7053. Small island projectsSmall isolated island initiativesCyprus, Malta20B. OFFSHORE WIND PROJECTSProjectCapacityLocation of projects supportedEnvisagedCommunity contribution (EUR million)1) Grid integration of offshore wind energy1.1.Baltic I and II - Kriegers Flak I, II, III Building on projects under development. Financing aimed at ensuring extra cost for securing a joint interconnection solution.1.5 GWDenmark, Sweden, Germany, Poland1501.2. North sea gridModular development of offshore grid, demonstration of virtual offshore power plant1 GWUnited Kingdom, The Netherlands, Germany, Ireland, Denmark,1502) New turbines, structures and components, optimisation of manufacturing capacities2.1 Alpha Ventus/Bard Offshore 1 Building on projects presently under development. New generation of 6-7 MW size turbines and innovative structures, situated far from shore (up to 100km) in deeper waters (up to 40 m).0.5 GWGermany, Poland1502.2 Aberdeen offshore wind farm (European testing centre)Building on project presently under development -Testing of multi-MW turbines. Development of innovative structures and substructures including optimisation of manufacturing capacities of offshore wind energy production equipment. An increase in size of 100MW can be envisaged.0.25 GWUK402.3 Thornton Bank Building on project presently under development. Learning from the Downvind project (co financed through FP6); Upscaling the Downvind installations turbines (5 MW size) in deep waters ( up to 30 m) with low visual impact (up to 30 km).90MWBelgium10TOTAL500C. CARBON CAPTURE AND STORAGE PROJECTSProject Name/LocationEnvisagedCommunity contribution (EUR million)FuelCapacityCapture TechniqueStorage ConceptHuerthGermany250Coal450 MWIGCCSaline AquiferJaenschwaldeCoal500 MWOxyfuelOil/Gas fieldsEemshavenNetherlands250Coal1200 MWIGCCOil/Gas fieldsRotterdamCoal1080 MWPCOil/Gas fieldsRotterdamCoal800 MWPCOil/Gas fieldsBelchatowPoland250Coal858 MWPCSaline AquiferCompostellaSpain (with {Portugal)250Coal500 MWOxyfuelSaline AquiferKingsnorthUK250Coal800 MWPCOil/Gas fieldsLongannetCoal3390 MWPCSaline AquiferTilburyCoal1600 MWPCOil/Gas fieldsHatfield (Yorkshire)Coal900 MWIGCCOil/Gas fieldsTOTAL 1 250[1] This support may be channelled alongside European Investment Bank support