IP/09/718 Brüsszel, 2009. május 7Egyetértés az EU foglalkoztatási csúcstalálkozóján a növekvő munkanélküliség elleni fellépésekrőlAz EU ma Prágában rendkívüli csúcstalálkozót tartott, amelyet a gazdasági válság foglalkoztatásra gyakorolt hatásait ellensúlyozó fellépéseknek szenteltek. A trojka elnökségek (a cseh, a svéd és a spanyol kormány) az Európai Bizottsággal, a munkáltatókkal és a szakszervezetekkel együtt tárgyalják meg elképzeléseiket arról, hogyan lehet segíteni az embereket munkahelyük megtartásában, vagy abban, hogy új állást találjanak maguknak. A csúcstalálkozó tíz konkrét fellépést határozott meg a munkanélküliség elleni küzdelem és a munkahelyteremtés területén. A Bizottság az Európai Tanács június 18-19-i ülésének szánt javaslatai megfogalmazásakor a csúcstalálkozó vitáira kíván építeni. Barroso elnök a következőképpen nyilatkozott: „A mai uniós foglalkoztatási csúcstalálkozó fontos előrelépés a foglalkoztatás területén szükségessé vált több és jobban összehangolt cselekvés felé. Azt nem akadályozhatjuk meg, hogy a válság munkanélküliséggel járjon; de ha azonnal cselekszünk, talán kevesebben veszítik el munkájukat, és milliókat segíthetünk abban, hogy új és jobb állást találjanak maguknak. Az azonnali cselekvés a foglalkoztatás fenntartható helyreállítása felé is megnyithatja az utat. A mai csúcstalálkozó nem az első, és nem is az utolsó közösségi fellépés e területen. Azt üzenjük vele Európa polgárainak, hogy foglalkoztatásukat az EU a legfontosabb célkitűzésének tekinti. Felkérek minden tagállamot, hogy kötelezze el magát a közös munka mellett, hogy annál gyorsabban cselekedhessünk a foglalkoztatás érdekében.” „A mai válságban elsősorban az emberekre kell összpontosítanunk; segítenünk kell őket abban, hogy megtartsák munkájukat, vagy minél előbb találjanak új állást. Minden rendelkezésünkre álló eszközzel korlátoznunk kell a válságnak a reálgazdaságra, különösen a polgárokra és a megélhetésükre gyakorolt hatását” – jelentette ki Vladimír Špidla, a foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős biztos. „A mai csúcstalálkozóval nagy lépést teszünk előre a munkanélküliség és a munkahelyteremtés problémáinak lehető legjobb megoldása felé vezető úton. Stratégiánknak erőteljes társadalmi párbeszéden kell alapulnia; együtt kell fellépnünk és összhangot teremtenünk a szociális és a gazdaságpolitikák között. Sem az alapvető szociális értékekből, sem a versenyképes belső piacból nem szabad engednünk a másik javára.” A csúcstalálkozó azt bizonyította, hogy a követendő utat illetően a résztvevők között széleskörű egyetértés alakult ki. A találkozó fő üzenetei azt hangsúlyozzák, hogy a foglalkoztatás érdekében kifejtendő, és meghatározott elveken alapuló fellépéseknek a munkahelyek fenntartását, illetve újak létrehozását kell célba venniük; növelni kell a munkához jutás lehetőségeit elsősorban a fiatalok számára, emelni kell a szakmai képzettség szintjét, megfelelni a munkaerőpiac szükségleteinek és elősegíteni a mobilitást. A résztvevők tíz konkrét fellépést javasoltak, amelyek részben rövid, részben hosszú távú kihívásokra válaszolnak; ezeket a szociális partnerekkel együtt tagállami és európai szinten egyidejűleg kellene megvalósítani.1. A lehető legtöbb embert kell hozzásegíteni munkahelye megtartásához; ehhez a munkaidő átmeneti kiigazítását átképzéssel kellene összekapcsolni és közfinanszírozásból (többek között az Európai Szociális Alapból) támogatni. 2. Ösztönözni kell a vállalkozó szellemet és a munkahelyteremtést, többek között a munkát terhelő nem bérjellegű költségek csökkentésével és a rugalmas biztonság szorgalmazásával. 3. Javítani kell a nemzeti foglalkoztatási szolgálatok hatékonyságát intenzív tanácsadással, képzéssel és munkakereséssel a munkanélküliség első hetei alatt, különösen a fiatal munkanélküliek számára. 4. 2009 végéig jelentősen növelni kell a magas szintű szakmai képzések és gyakornoki képzések számát. 5. Segíteni kell a befogadóbb munkaerőpiacokat foglalkoztatási ösztönzők biztosításával, hatékony, aktív munkaerőpiaci politikákkal és a szociális védelmi rendszerek modernizálásával, ami a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok – többek között a fogyatékossággal élők, az alacsonyan képzettek és a migránsok – jobb befogadásához is vezetne. 6. Minden szinten emelni kell a képzettséget az egész életen át tartó tanulás révén; az iskolát elhagyó minden tanulónak el kell sajátítania a munkakereséshez szükséges készségeket. 7. Ki kell használni a munkaerő mobilitását a munkaerőpiaci kereslet és kínálat még jobb megfeleltetése érdekében. 8. Fel kell tárni a munkalehetőségeket és a készségigényeket, és javítani kell a szükséges kompetenciák előzetes felmérését a megfelelő képzési kínálat megteremtése érdekében. 9. Hozzá kell segíteni a munkanélkülieket és a fiatalokat saját vállalkozásaik beindításához, például vállalkozás-támogató képzésekkel és kezdőtőkével, illetve az induló vállalkozások adóztatásának csökkentésével vagy megszüntetésével. 10. Elő kell készíteni és menedzselni kell a szerkezetátalakításokat kölcsönös tanulás és a helyes gyakorlatok cseréje révén.A csúcstalálkozón azt is megvitatták, hogyan egészítheti ki egymást leghatékonyabban a nemzeti és az európai szintű cselekvés, és hogyan lehet legelőnyösebben felhasználni az EU eszközeit és forrásait, például az Európai Szociális Alapot és az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapot. Mindkét alapot a közelmúltban vizsgálták felül hatékonyságuk optimalizálása érdekében, különös tekintettel a válságos időszakokra. A csúcstalálkozó előkészítésére az Európai Bizottság több munkaértekezletet szervezett a jelenlegi és a jövőbeli EU elnökségek képviselőivel (Madridban április 15-én, Stockholmban április 20-án és Prágában április 27-én). Rendkívüli vitát tartottak továbbá az Európai Parlamentben Brüsszelben, május 5-én. E konzultációs folyamat lehetővé tette, hogy az érdekeltek lehető legszélesebb körének nézeteit gyűjtsék egybe, köztük a szociális partnerekét minden szinten, valamint a különböző EU intézmények képviselői, a tagállamok, az állami foglalkoztatási szolgálatok, egyetemek és a civil társadalom szempontjait is megismerjék. További információk: A foglalkoztatási csúcs főbb következtetései: http://ec.europa.eu/social/main.jsp?catId=88&langId=en&eventsId=173&furtherEvents=yesConsolidated report from the preparatory workshops http://ec.europa.eu/social/BlobServlet?docId=2623&langId=en MEMO/09/223 Tájékoztatás a foglalkoztatási csúcstalálkozóról Barroso elnök válsággal foglalkozó weboldala: http://ec.europa.eu/commission_barroso/president/focus/credit_crunch/index_en.htm A Foglalkoztatási főigazgatóság és Špidla biztos weboldala a válság társadalmi hatásairól: http://ec.europa.eu/social/main.jsp?langId=en&catId=736 Kisfilm: I-061271 Gazdasági visszaesés: Foglalkoztatás: IP/09/703: Út a gazdasági helyreállításhoz: A kohéziós politika segíteni fog Európának, hogy túljusson a válságon - nyilatkozta Hübner és Špidla biztos: MEMO/09/221: Az Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap felülvizsgálata: