IP/09/ 1779 Brüsszel, 2009. november 20 A Bizottság elfogadta a legrászorultabbak megsegítését célzó, 2010. évi élelmiszer-elosztási tervet A Bizottság a mai napon közzétette a 2010. évre vonatkozó, a leginkább rászoruló személyek megsegítését célzó élelmiszer-elosztási tervet. A program eredetileg azzal a céllal jött létre, hogy a mezőgazdasági termelőknél felhalmozódott élelmiszer-felesleget („intervenciós készletek”) elossza a rászorulók között. A 90-es évek derekán a programot úgy módosították, hogy bizonyos feltételek mellett az intervenciós készletek piaci beszerzéssel is bővíthetőek legyenek. Ebben az évben mindazonáltal a rendelkezésre álló intervenciós készletek (gabonafélék, cukor, tejpor és vaj) javarészt fedezték a 2010. évi tervben megállapított igényeket, így csak igen kismértékű piaci beszerzésre volt szükség. A program keretében – a 2009. évhez hasonlóan – 500 millió euró költségvetés áll rendelkezésre. Idén 19 tagállam döntött úgy, hogy részt vesz a programban.. „Ez a program lehetővé teszi, hogy az Európai Unió a társadalom legelesettebb tagjainak konkrét segítséget nyújtson – jelentette ki Mariann Fischer Boel mezőgazdasági és vidékfejlesztési biztos. – Csak megfelelő végrehajtással érhető el, hogy a termékek valóban eljussanak a rászorulókhoz.” Háttér A Közösség legrászorultabb polgárainak először 1986–1987 rendkívül hideg telén osztottak ingyenesen élelmiszert. A kialakult szükséghelyzetben a mezőgazdasági termékek felesleges készletei a tagállamok jótékonysági szervezeteinek közreműködésével jutottak el a rászorulókhoz. Később az intézkedés állandósult, alapját immár az intervenciós készletek képezték. A program keretében ugyanis a tagállamok élelmiszersegélyként hasznosíthatták az állami készletekben felhalmozott élelmiszer-felesleget. Az 1990-es évek elején megkezdődött a közös agárpolitika (KAP) reformja, amely célul tűzte ki a közösségi intervenciós készletek drasztikus csökkentését. Mindez hozzájárult ahhoz, hogy bizonyos feltételek mellett engedélyezték a készletek piaci beszerzését. Ebben az évben a rendelkezésre álló intervenciós készletek mindazonáltal lefedték szinte a terv szerinti teljes mennyiséget, így az ellátás biztosítása csak igen csekély mértékű piaci beszerzést igényelt. Az intervenciós készletek tartós csökkenése előidézte ugyanakkor a program reformjára vonatkozó tervezet kidolgozását, amelynek célkitűzése, hogy a program igazodjon a KAP-ban bekövetkező változásokhoz, valamint hatékonyabban segítse a legrászorultabbakat. A reformjavaslatot a Tanács még nem hagyta jóvá. A tagállamok saját belátásuk szerint dönthetnek a programban való részvételről. A Bizottság minden évben új tervet hagy jóvá. A segélyt általában a nélkülözők különböző csoportjaihoz juttatják el, így például a hátrányos helyzetű családok, a kisnyugdíjasok, a hajléktalanok, a fogyatékkal élők, a veszélyeztetett gyermekek, a létminimum alatt élő és migráns munkavállalók, valamint a menedékkérők részére. Minden év elején az érintett tagállamok értesítik a Bizottságot részvételi szándékukról, majd a későbbiekben bejelentik az egyes termékek iránti igényüket. A program megvalósításáról utólag jelentést kell készíteniük. Jóllehet az Európai Unió világviszonylatban és átlagosan a legmagasabb életszínvonalat biztosító társadalmak egyikének számít, sok polgárának még sincs lehetősége megfelelően táplálkozni. A legfrissebb becslések szerint átlagosan az Európai Unió népességének 17%-a él a szegénységi küszöb alatt vagy ahhoz közeli szinten: hiányos táplálkozásra kényszerülnek és például minden másnap sincs lehetőségük a kiegyensúlyozott táplálkozásra. Ennek és az ehhez hasonló programoknak köszönhetően a KAP – az egyik legrégebbi európai közpolitika – a legszegényebb európai polgárok javát szolgálhatja. A programmal kapcsolatos további információ és dokumentum az alábbi címen található: http://ec.europa.eu/agriculture/markets/freefood/index_en.htm 1. melléklet: A 2010. évi terv keretében a közösségi intervenciós készletekből elosztás céljából a tagállamok rendelkezésre bocsátandó termékek mennyisége terméktípusonként 2. melléklet: A 2010. évi terv keretében rendelkezésére álló források eloszlása a tagállamok között. 1. melléklet A 2010. évi terv keretében a közösségi intervenciós készletekből elosztás céljából a tagállamok rendelkezésre bocsátandó termékek mennyisége terméktípusonként (tonnában) Tagállam Gabona -félék Vaj Tejpor Cukor Belgique/België 29 067 1 285 - 1 507 България 54 104 - - 1 724 Česká republika 302 20 22 9 Eesti 5 147 - 1 - Eire / Ireland - 350 - - Elláda 64 397 - 5 889 - España 181 248 9 335 1 603 3 483 France 168 998 13 033 12 050 3 247 Italia 283 206 20 000 18 166 4 006 Latvija 22 951 - 969 - Lietuva 40 317 145 1 212 1 182 Magyarország 95 687 - - 1 938 Malta 4 740 - - - Polska 387 305 1 901 17 952 10 823 Portugal 47 522 5 079 1 826 1 045 România 135 555 - 4 500 5 577 Slovenija 9 810 - 600 289 Suomi / Finland 25 371 - 500 - Összesen 1 555 726 51 148 65 290 34 832 2. melléklet A 2010. évi terv keretében rendelkezésére álló források eloszlása a tagállamok között (EUR) Tagállam Forrás Belgique/België 7 806 433 България 8 565 832 Česká republika  133 893 Eesti 761 012 Éire/Ireland 818 816 Elláda 20 044 478 España 52 623 664 France 78 103 609 Italia 122 456 856 Latvija 5 119 849 Lietuva 8 859 115 Luxemb ourg 107 483 Magyarország 14 770 126 Malta 698 841 Polska 97 405 034 Portugal 22 516 761 Rom ânia 29 951 704 Slovenija 2 619 927 Suomi/Finland 4 636 567 Összesen 478 000 000